Esik.
Tudom, hogy te szereted az esőt, Mello, meg minden, én viszont rühellem, amikor a csizmámban cuppog a víz.
Igen. Képzeld, beázik! Mert nem gumicsizma. Különben is. A fene se gondolta, hogy most is esni fog…
Igen, kitaláltad. Esernyőm sincs. Utálom az esernyőket. Semmi értelmük. Csak lefoglalják a kezed, és ugyanúgy bever alájuk a víz… Inkább az esőt kéne beszüntetni, de végleg!
Persze, igazából…
Igazából nem az esőről akartam beszélni veled. Hülyeség is lenne, mi? Nincs jobb dolgunk, mint az időjárásról csevegni. Az esőre panaszkodni – Angliában? Poén. Komolyan…
De azért szólhatnál az érdekemben, hogy kicsit visszafoghatnák már magukat esőügyileg… Tudod, nem csak a víz miatt. Csak valahogy… a kelleténél egy csöppet elkeserítőbb, ahogy itt kopog mellettem a fejfákon. Tisztára mossa a neved az aranytáblán. Mintha bizony téged is tisztára moshatna… Hehe.
Fogadjunk, hogy nem bántál meg semmit, mi? Egyetlen pillanatot sem. Azt hiszem, csalódnék is, ha így lenne… Persze, mikor nem okozol te csalódást?...
Azért azt remélem, jól vagy. Nem venném a lelkemre, ha ezek után még az ég is téged szivatna. Nem, mintha nem érdemelnéd meg, csak tudod, az ember elfogult... Főleg itt a sárban tapicskolva, mikor már tényleg nincs mást szidni, csak magát, amiért ilyen ocsmány időben is képes végigcaplatni ezen a rohadt sártengeren. Miattad. Szóval, igazából ez most kivételesen nem a te hibád. De Lidnert is meg tudnám fojtani, amiért így eldugott minket a temető legtávolabbi zugába, hogy még véletlenül se találjak ide könnyen... Persze, egy szavam nem lehet. Legalább eltemettek… ez is valami. Az igazat megvallva nem sok reményt fűztem hozzá, hogy nem haleledelként végzem valami pisztrángtelepen…
Még mindig esik. Komolyan, nem hiszem el, hogy ennyi befolyásod nincs! Egy éve már, hogy eltűntél, ennyi idő alatt minimum az Atyaúristennek kéne lenned! Némi jóidőt csak ki tudnál már harcolni nekem!
Az mondjuk kérdés, az eső a Mennyből vagy a Pokolból ered-e? Meg az is, hogy te melyikben vagy… Nem is tudom, melyiket kívánjam neked. Melyik a jobb? Jobb valamelyik?
Sose mondtad, mire számítasz, hová jutsz majd. Mondjuk, nem is igen érdekelt. Röhögtem rajtad, amiért még mindig hiszel az Öregben, erre tessék… „Aki hisz Őbenne, el ne vesszen…” Hát, nekem sikerült elveszni.
Te meg megléptél, alanyi jogon, csak mert egyszer sem mondtad ki, hogy „nincs Isten” Poén... Kár, hogy én nem röhögök rajta.
Tudod, mi a legszarabb a szellemlétben, Mello? Az öröklétben? Hogy nincs jövőd. Nem mintha eddig olyan fényes lett volna, de legalább volt egy halovány kis reménysugár, hogy vár még rám valami…
Most semmi sem vár, csak ugyanaz, mint tegnap. Meg tegnapelőtt. Meg azelőtt. Mint egy éve mindig. A nagy büdös semmi.
Cserélnék ám most bárkivel, tudod? Egy év alatt eljutottam oda, hogy bármi jobb lenne ennél. Tényleg bármi. Nem hitted volna, mi? Hát. Én se. És még csak nem is az én nevem van azon a kurva kereszten. Érted? Röhejes, de komolyan. Úgy töröltek el minket a föld színéről, mintha meg sem születtünk volna. Még egy tisztességes sírkövet se kaptunk, amin a saját nevünk lenne. Persze, téged biztos nem érdekelne, de engem rohadtul zavar. Mert nem beszél rólunk senki. Még Near se. Olyan totálisan el vagyunk felejtve, mintha nem is léteztünk volna. Néha már komolyan el is hittem, hogy csak álmodtam az egészet, a Wammyt, L-t, Kirát, az egész rohadt nyomozást, sőt, az egész életemet… Még téged is. Még ezt is majdnem elhittem.
Tudod, még mindig te vagy az egyetlen, aki meg tud győzni róla, hogy nem álom volt. Téged nem lehet álmodni, nem lehet kitalálni, nincs az a beteg elme, ami hozzád hasonlót képes lenne kiagyalni… Na, innen tudom, hogy nem volt álom. Meg a cigiből.
Ez már több mint idegesítő ám, tudod? Egy éve ugyanazt a rohadt cigit kell szívnom. Ráadásul el is aludt, amikor anno kiesett a számból. Meggyújtani se lehet, úgy átáztatta a vér. Meg most ez a rohadt eső is…
Fájt.
Tudod?
Rohadtul fájt!
Jó, nem mondom, hogy neked könnyebb volt, de nekem is rohadtul fájt. Tudod, hogy lőttek már meg párszor, és az se volt sétagalopp, de ez most… sok volt, Mello. Tényleg.
M9-es volt, kilenc milis, ha történetesen érdekel, mind az volt, a szokásos szériafelszerelés a rendőrségnél. Neked is olyat vettem. Ennyi erővel te is lelőhettél volna… Meg speciel a sajátom is ilyen… És a legviccesebb, hogy eszemben sem volt használni, tudod? Pedig egy pillanatig sem gondoltam, hogy ha fegyvertelenül állok előttük, akkor megúszom…
Najah.
Furcsa ám az emberi agy. Mert ha meg is győzöd magad, hogy most szép csöndesen kiszállsz a kocsiból, és megvárod, míg szitává lőnek, akkor sem fogja fel, hogy meghalsz. Akkor fogja fel, amikor késő. Amikor széttépnek a golyók, és akkor hirtelen tényleg csak az zakatol a fejedben, hogy te tulajdonképpen rohadtul nem így akartad. És akkor megbánod. És akkor akármit megadnál, csak valaki nyomja már meg a restartot. Pedig nem tudod, hol hibáztál, hol rontottad el a pályát, szóval, úgysem tudnád rendesen végigvinni. De akkor ez nem érdekel, mert rájössz, hogy nem játék volt. Nincsenek szabályok, meg ilyesmi. Csak úgy éltél, ösztönből, és most ugyanúgy ösztönből döglesz meg.
Az igazat megvallva nem nagyon jutottál eszembe. Illetve igen, nagyjából annyira, hogy miattad van az egész. Hogy neked kéne ott lenned, nem nekem. Tényleg ezt kívántam. Szívvel-lélekkel ezt kívántam.
Szemét dolog, mi?
Csak az vigasztal, hogy te nálam is önzőbb vagy, szóval, biztos te is így gondoltad volna…
Jó lenne, ha most erre mondanál valamit, Mello. Csak annyit, hogy igen. Vagy nem. Vagy valami. Nem kéne megerőltetni magad, magyarázkodni, vagy ilyenek. Tényleg. Csak egy… biccentés. Vagy fejrázás. Érted. Semmi fölösleges. Értenék én abból is… De az most sokat segítene. Mert ez így kurva szar.
Kurva szar, hogy nem tudom, hol vagy, mi van veled, hogy nem tudom, hogy mi értelme volt ennek az egésznek... Illetve azt tudom, persze, Kira leleplezése, meg minden, de könyörgöm! Nehogy már hármunk halála kelljen hozzá, hogy egy nyilvánvalóan teljesen elborult kiskölyök megpusztuljon végre? Most komolyan. Szerinted ez normális dolog? Ennek így kéne lennie? Vagy már az Isten is inkább hagyta, hogy csináljon, amit akar, mert félt, hogy felírják a nevét?...
Oké, bocs. Nem szidjuk az Öreget. De érted, mi a bajom… Most komolyan, Mello. Te így tervezted? Tényleg úgy döntöttél, mártírt csinálsz magadból, meg belőlem is, és akkor majd hű de jó lesz minden, a bárányfelhőkön ugrándozunk, és kacagva nézzük, ahogy szobrot állítanak nekünk mindenfelé a világban, csak mert nélkülünk Kira nyert volna? Ennyire még te se lehetsz elszállva magadtól…
Miért csináltad?
Csak ezt az egyet mondd meg nekem. Miért? Miért kellett ezt? És miért kellett engem is belerángatnod?
Tudod, én akkor tényleg megbántam. Egy golyótól nem halsz meg azonnal. Van időd felfogni, mi történik veled, van időd felfogni a fájdalmat, van időd halálosan kétségbeesni, amikor felfogod, amikor beleég az agyadba, hogy körülbelül egy tized másodperced van hátra. Amikor felfogod, hogy mennyi mindenből kimaradtál és ki fogsz maradni, hogy mennyire totálisan értelmetlen ez az egész, hogy mennyire… természetellenes. És hogy mennyire fáj. És akkor nem tudod eldönteni, mi a rosszabb, a fájdalom, vagy az, hogy a következő pillanatban már nem marad majd abból sem semmi, mert megszűnsz létezni?
Nem vagyok benne biztos, hogy tudod, miről beszélek… Hogy te is érezted azt az iszonyatot, azt a rettegést, amit akkor én. És azt sem tudom, hogy most mit szeretnék, hogy minek örülnék; ha tudnád, miről beszélek, vagy ha téged megkímélt volna ettől az élet – vagyis a halál. Tényleg nem tudom.
Hehe.
Igazából azt hinné az ember, egy év alatt sok mindenre rájöttem, de csak még kuszább előttem most minden… Pedig a világ sokat egyszerűsödött.
Tudod például, hogy Near tényleg L lett? És hogy rohadt jól csinálja? És tudod, hogy milyen hamar magához tért a világ, amint a bűnözők irtása abbamaradt? Nem egészen három hónap, Mello. Nyolcvcankét nap kellett hozzá, hogy a bűncselekmények statisztikái elérjék a hat évvel ezelőtti eredményeket. Ha Kira ott van valahol veled, akkor ezt igazán közölhetnéd vele. Fogadok, ki lenne akadva… Még L is.
Remélem, vele is találkoztál. Tudom, mennyit jelentene neked…
Igazából ez a vicces. Hogy kibaszottul irigy vagyok rád, mégis ilyeneket mondok. Hogy neked így, meg úgy legyen jó. Közben meg rohadtul nem kívánom. Mert ez így nem fair. Nem fair, hogy nem vagy itt! Nekünk… nekünk nem lenne szabad külön lennünk! Érted? Én csak miattad csináltam az egészet. És arról egy szó sem volt, hogy belehalok, pontosabban hogy miattad halok bele, arról meg különösen nem, hogy most meg itthagysz… Persze, biztos nem a te bűnöd, talán neked se volt választásod, hogy mész vagy maradsz, meg… meg végül is, milyen alapon követelném én, hogy mondj le bármiről is a kedvemért, de akkor is… Nem fair. Kurvára nem fair! És az sem fair, hogy…
Eh.
Mindegy.
Fázom.
Tényleg elállhatna már ez a kurva eső…
Tudtad, hogy a szellemek mindig fáznak? Talán azért, mert nincs már vérük. Elpocsékoltam a vérem… Annyira fájt minden egyes seb, Mello, annyira... és mégis, olyan… meleg volt, és selymes, és… gyönyörű. Így visszagondolva gyönyörű. Emlékszem, az első golyó rögtön a mellkasomat találta el, valahol a tüdő környékén, ahová te is céloztál tíz évvel azelőtt. Onnan tudom, hogy nem kaptam levegőt. Pedig akkor még próbáltam venni… És így visszagondolva, már az az első igencsak csúnya seb lehetett, mert egy pillanat alatt elborított a vér. Még a szemüvegemre is fröccsent. Vérszínű lett a világ, hehe. Költői, nem? De tényleg. Azt megszoktam, hogy minden narancssárga, de hogy vörös…
Utoljára akkor éreztem meleget. Ez volt az utolsó ajándék az élettől. A motorháztető is meleg volt, egyenesen forró, és a vérem is meleg. Jó volt, hogy úgy körbeölel a meleg. Csak aztán túl hamar kihűlt körülöttem minden…
Akkor már nem gondoltam rád.
Azt hiszem dühös voltam. De még inkább kétségbeesett. Szerintem még te is az lettél volna…
De azt nem akartam, hogy meghalj. Igazából ezért mentem aztán utánad. Nem akartam, hogy bajod legyen.
Kerestelek, de hiába. Az a rohadt templom már kigyulladt, te meg már nem voltál ott. És én sem éreztem már a lángok melegét. Azt hiszem, akkor fogtam fel igazán, hogy meghaltam, amikor nem égtem el abban a tűzben, amíg kutattam utánad. Hehe. Pedig szívesen kihoztalak volna másodszor is a pokolból… mármint, a romok alól. Érted. Mert a történelem ismétli önmagát, vagy mi… De nem vártál meg.
Miért nem vártál meg?
Tudnod kellett, hogy utánad megyek, hogy megkereslek… Miért nem vártál meg?! Ez sem volt fair!
Persze, te sose vagy fair… Mert még ha aztán a Mennybe is kerülsz, és nem maradsz velem, akkor is. Legalább megvárhattál volna… Akkor lehet, hogy könnyebb lett volna nekem ez az egy év.
Pont egy év.
Hm.
Akárhogyan is nézem, sehogyan sem tudom azt mondani, hogy gyorsan elment. Amíg éltem, addig sem repült az idő, sőt, vánszorgott, de most… nemhogy áll – szinte nyúlik, egyre hosszabb, érzem, ahogy gúzsba köt, rángat, fojtogat…
Örökkévalóság.
Kell a fenének!
Miért nem inkább a semmi vár a halál után? A boldog öntudatlanság?
Vagy a gyilkosok már ennyit sem érdemelnek?
Sötétedik. Feltámadt a szél is, még mindig esőpermetet vágva az arcomba. Mintha bizony sírnom kéne… Mondjuk, szeretnék is… De nyugi, megkíméllek tőle. Úgyis egész életemben csak téged akartalak kímélni, nem most fogom abbahagyni. Meg különben is. Az én gyengeségem, ha bőgök, mert igazából rohadtul nem akartam elcseverészni veled, jobban mondva a hiányoddal, mert hát tök fölösleges, nem? Nem ezért jöttem. Amiért jöttem, az sokkal egyszerűbb, és… megalázóbb. Az tényleg csak egy szó, amit hiába próbáltam körbeírni, csak vádaskodás lett belőle, meg önsajnálat. Tudom, hogy mindig utáltad ezt…
Mennem kell. Tudod, szürkület után mindig megtelik a világ totálisan becsavarodott, kódorgó lelkekkel, amik még most is rettegéssel töltenek el. Nem akarok olyan lenni. Persze, nem nagyon van esélyem rá, hogy megússzam… Előbb-utóbb úgyis én is becsavarodok. Lehet, hogy jövőre már én is a lábam lóbálva kacarászok majd a sírodon. A sírunkon. Előre is bocs érte, nem az én hibám lesz…
Megint az a nő…
Ezt nem akartam elmondani neked, de most már valahogy nem érdekel, mit szólsz hozzá.
Szóval, egyszer összeszedtem magam, és odamentem hozzá. Hogy kérdezzek tőle valamit, már nem emlékszem, mit. Talán hogy kicsoda, hogy ragadt itt, vagy azt, hogy rám mi vár… Tényleg nem emlékszem. A szemére emlékszem. Üres volt, mint a tiéd. Mikor a pisztolyt nyomtad a fejedhez. Pont olyan. És az övé is kék. Nem ugyan olyan, mint a tiéd, de kék.
Végül azt kérdeztem tőle, miért kajtat mindig a nyomomban, ha ide jövök. Nevetett, és gurgulázva azt felelte, hogy nem engem követ. Dühös lettem, mert hazudott. Azt hittem, hazudik… De aztán a fejfára mutatott, és azt mondta, ő nem is így nevezett el…
Bizony.
Összeismerkedtem jó anyáddal, Mello, és most már sok mindent értek, sok mindent máshogy látok veled kapcsolatban.
Anyád nem egy kedves asszonyság.
Magának akart téged kezdettől fogva, ezért üldözött. Ő volt az a hang, aki kegyetlenségre buzdított, aki ütésre emelte a kezed, aki elől menekültél, aki mindig bűnről és mocsokról suttogott a füledbe, aki elhintette benned a kételyt, a romlottságot, csak mert meg akart szerezni. Ő volt az a démon, akit sosem ismertünk fel benned. Hogy az nem te vagy. Nem tudtunk külön választani titeket… Még én sem.
Az utolsó pillanatig harcolt érted, nem érdekelte, mennyit szenvedsz, és most sem mozdul a sírod mellől éjjelente. Mintha még mindig abban reménykedne, hogy egyszer megszerezhet.
Még engem is becserkészett, hogy rajtam keresztül törje meg az akaratodat, de csak engem sikerült megkaparintania. Velem elhitette, hogy nincs Isten, és most itt rohadok vele. Te meg megúsztad.
Ezt is megúsztad…
Irigy vagyok, Mello, kurvára irigy, és kurvára dühös, és kurvára elkeseredett, amiért te megúsztad, de… De valahol büszke is. Mert mégiscsak megúsztad, és ezt csak magadnak köszönheted. Talán ezért nem őrültem még meg. Valahol még maradt bennem egy szikrányi kis öröm, hogy neked nem kell egy örökkévalóságig dekkolnod itt. Vagy legalább is a végítéletig...
Szóval, a lényeg, hogy valahol mégsem sajnálom, hogy jó helyen vagy. Ennél legalább is jobb helyen. Remélem. Talán ezt az egyet anyádnak köszönheted. Mármint azt, hogy én remélem.
Ő tényleg olyan aljas, undorító módon próbált megszerezni téged, csak hogy ne legyen itt egyedül, hogy hányingert kapok tőle, de komolyan. Azt hiszem, ez segít valamennyire emberinek maradni ebben a rohadt világban, hogy nem akarok olyan lenni, mint ő. És nem akarom, hogy itt legyél. Illetve… Akarom, csak… csak mégsem tennék érte semmit. Ha lehetne sem. Érted, ugye?
Na.
A végén csak kinyögöm, amiért jöttem… Jó is, mert most már tényleg majdnem sötét van, és a szokásosnál is jobban vacogok a hidegben. Ráadásul kezd megint megtelni ez a rohadt temető is az anyád kis barátaival…
Félre ne érts, nem akarom, hogy… sajnálj, vagy ilyesmi. Nem azért mondtam ezeket. Igazából… Fogalmam sincs, miért mondtam. Hehe. Rohadtul nem ezért jöttem… Illetve ezért, de a terv az volt, hogy gyorsan elintézem, ahogy nekem a legkevésbé keserű és megalázó, neked meg a legkevésbé unalmas. Nem akartam ennyit ácsorogni itt az esőben…
Hm.
Talán azért esik az eső, mert te annyira szeretted?
Vagy egyenesen te küldted, hogy érezzem, itt vagy?...
Hehe. Ez már a biztos becsavarodás jele, mi? Lehet...
Minden esetre, bocs, hogy feltartottalak. Igazából… felejtsd el az egészet. Nem fontos, mit mondtam. Nem lényeg. Vedd lázálomnak. Egy félig őrült szellem csapongásának. Oké? Amiért jöttem, úgyis kitaláltad már. Te az a fajta vagy. Úgyhogy most megyek is. És csak hogy tudd, azért… annyira mégsem bánom ezt az esőt. Rád emlékeztet, és…
Röhej.
Itt virnyogok egy órája, hogy mennem kell, és képtelen vagyok megtenni azt az egy rohadt lépést. Mintha azzal tényleg itthagynálak, távolabb kerülnék tőled, pedig tök nyilvánvaló, hogy te sem vagy ott abban a koporsóban, két méterrel a talpam alatt. Semmivel sem vagy közelebb innen nézve, mint a föld túloldaláról. Mégis, ha maradt bennem egy szikrányi kis akarat, akkor az most erejét megsokszorozva kapaszkodik az illúzióba, hogy a sírod előtt állva mégis elérhetlek. Hogy jobban hallod, jobban érted, amit mondok. Amit érzek. Amiért jöttem…
Mert azt tudod, miért jöttem, ugye?
Tudnod kell...
Mert kibírhatatlanul hiányzol, Mello.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások